A Híd emelné az öregségi nyugdíjakat

A Híd által szorgalmazott nyugdíjkorrekció érinti a nyugdíjasoknak azt a rétegét is, mely 1988 októbere előtt ment nyugdíjba.

A nyugdíjak új valorizációja azok igazságosabb elosztását eredményezné –  mondta a Híd alelnöke, Ivan Švejna, aki egyben a program kidolgozója is.  Tisztelet az időseknek 2010 a neve a programnak, mely szerint a nyugdíjak valorizációja a jövőben nemcsak az árak és a bérek emelkedésétől függne, hanem egy stabil összeggel is – ez a karácsonyi járulékokat helyettesítené.

A párt az özvegyi nyugdíjak rendszerét is megváltoztatná: elvált házastársak is jogosultak lennének a program szerint az özvegyi nyugdíjra.

Átdolgozná a Híd a korengedményes nyugdíjba vonulás rendszerét is. A Híd által szorgalmazott  rendszer azokon segítene, akik pár évvel a nyugdíjkorhatár előtt veszítették el állásukat – új munkát nem tudnak találni, viszont a nyugdíjra még nem jogosultak.

A nyugdíjasok támogatását szorgalmazó programban helyet kap az idős emberek szociális integrációja is. Ennek érdekében a párt központokat hozna létre, ahol az időseknek az őket érintő problémákkal kapcsolatban segítenének, valamint támogatja a Híd az idősek továbbképzését és önkéntes munkavállalását is, hiszen ezek lehetőséget biztosítanak az idősek társasági életének kiszínesítésére is.