Kampányjelentés az Érsekújvári járásból
A találkozók közös forgatókönyv szerint zajlottak, a helyi kultúra képviselőinek fellépése és a jelöltek rövid bemutatkozása után arra törekedtünk, hogy párbeszéd alakuljon ki a közönséggel, és minél több visszajelzést gyűjtvén ezeket felhasználjuk további munkánkban. A témák kiválasztásánál abból indultunk ki, hogy míg a párkányi körzetben a fő versenytársunk a MKP lesz, addig az érsekújvári régióban a nagy-szlovák koalícióval kerülünk szembe mindenekelőtt.
A találkozók fotóalbumát itt találja
Az első találkozóra szerdán, 2009. november 4-kén került sor Nagykéren a helyi kultúrházban. A mintegy 40 egybegyűlt érdeklődő előtt jelöltjeink ismertették programjukat, majd bemutatkozott Okenka Imrich független jelölt is, aki élvezi a Most-Híd bizalmát a nyitrai zsupán posztjáért folyó választási versenyben. Az Újgyalla(Dulovce)-i születésű, de magyarul kiválóan beszélő egyetemi tanár példáján keresztül is érzékeltette a továbbiakban felszólaló Simon Zsolt, mennyire fontos, hogy a regionális politikában az érdekeinket ne megélhetési politikusok képviseljék, hanem új arcok és egyben sikeres emberek. A kezdetleges demokráciánkban teret nyerő nézet - miszerint sikeres ember annyit jelent mint gazember - mielőbb korrigálandó azáltal, hogy az élet más területein bizonyított emberek, immár a biztos egzisztencia tudatában tegyenek szolgálatot a köz érdekében. Csak így állítható vissza a politika iránti bizalom, folytatta Simon Zsolt.
A találkozók sora pénteken 2009. november 6-kán folytatódott Szímő községben, ez esetben a Most-Híd és a Slobodné Fórum közös szervezésében. A helyi termelő szövetkezet éttermében zajló esemény nagyszámú - mintegy 80 fős - közönséget vonzott. Az est kellemes hangulatához nagyban hozzájárult a házigazda Balogh Miklós (Slobodné Fórum) és természetesen a vendég-ként részt vevő Bugár Béla is, akihez - immár hagyományosan - a közönség kérdéseinek túlnyomó része irányult. A sok téma között szóba került a középiskolai oktatás silány színvonala is, és hogy mennyire nem felelnek meg a végzős diákok a reális munkaerő piac követelményeinek.
A harmadik találkozó a párkányi választói körzetben zajlott szombaton, 2009 november 7-ikén (a városi kultúrházban megtartott MKP-s rendezvénnyel egyidőben). A párkányi Szent István utcai szakközépiskola éttermermében mintegy 85 fős közönség várta a körzetben indított három Hidas jelölt bemutatkozását. Az est egyik fénypontja a kőhídgyarmati tánc-és énekcsoport fellépése volt. A találkozón vendégként részt vett Bugár Béla is, aki kérdések sorát kapta. Ezekből jól kitapintható volt az a igény, hogy az új párt markánsabban határozza meg, miben különbözik az régi MKP-től. Bugár Béla válaszaiban a fő különbségeket a következőképpen határozta meg: mindenekelőtt a Most-Híd a nyitottságra és toleranciára kíván építeni ezen belül nyitni kíván a szlovákság felé. Ez egyben megnövekedett koalíció-kötési képességet jelent és a magyarság hatásosabb érdekvédelmének lehetőségét vetíti elő. A közönséggel folytatott korrekt párbeszéd rendívül jó benyomást hagyott a résztvevőkben. A találkozó tudatosította azt is, hogy a Most-Híd párt által felválalt magyar-szlovák eggyüttműködést konkrét témák és kezdeményezések formájában kell a lakosság széles rétegeiben érzékelhetővé és láthatóvá tenni.





