Mit gondol az oktatásügyi miniszter Dušan Čaplovič azon kijelentéséről, hogy a gimnáziumi tanulmányokat csak azoknak a diákoknak tenné lehetővé, akik az alapiskola felső tagozatában 1,5 átlagot értek el?

Ez egy nagyon radikális döntés, amely egyértelműen arra irányul, hogy a szlovák iskolarendszeren belül csökkentse a gimnáziumok számát. Az ilyen korlátozás meglehetősen igazságtalan, a tehetséges tanulók ugyanis nem feltétlenül mind „tiszta egyesek“, és viszonylag gyakori jelenség, hogy az alapiskolai tanuló összteljesítménye átlagos, míg mondjuk matematikából átlagon felül teljesít.   Ezeknek a diákoknak a minisztérium új szabályának bevezetése után esélyük sem lesz, hogy bekerüljenek a gimnáziumba. Ráadásul nem lehet elvárni egy gyerektől, hogy minden tárgyból kitűnő legyen és előfordulhat, hogy segítségként a tanár elkezdi feljavítani a diák eredményét az adott tárgyból. Egy további probléma, hogy az egyes szlovákiai alapiskolák színvonala különböző – az egyik iskolában a matematikából kapott egyes nem biztos, hogy egy másik iskolában is egyest jelent. Tehát nem tartom jónak, hogy a jegyeket „átlagolják“, és ennek alapján vegyék fel a diákokat a középiskolákba illetve gimnáziumokba. Ez ráadásul nem oldja meg sem a diákok szelekcióját, sem pedig a szakemberhiányt a munkaerőpiacon. Ha a tárca azt szeretné, hogy több diák tanuljon a szakközépiskolákban és szaktanintézetekben, ezeknek az iskoláknak a felszereltségén, a képzés színvonalán kell javítania, és elősegíteni együttműködésüket a cégekkel és vállalatokkal. Az nem járható út, hogy erőszakkal fogjuk a diákokat szakközépiskolákba kényszeríteni.

Úgy gondolja, hogy az iskolai tanterveket és a módszertant kellene módosítani?

Mindenképpen. Például új módszertan kidolgozására van szükség a magyar diákok, illetve a nemzetiségi iskolák szlovák nyelvoktatásában. Érdemes lenne az idegennyelv-oktatás módszertanát átértékelni valamennyi iskolatípusban beleértve a nemzetiségi iskolákat is (például szlovák iskolákban másként kell oktatni az angol nyelvet, mint a magyar tanítási nyelvű iskolákban). Általában is emelni kell az idegennyelv-oktatás színvonalát a nemzetiségi iskolákban. Külön tantervet és oktatási standardokat kell kidolgozni a nemzetiségi iskolák specifikus tárgyaira – az oktatás nyelvére, a történelemre, a zenei nevelésre, a földrajzra, a környezetismeretre, a honismeretre. Ezeknek a tantárgyaknak az oktatásához felkészült tanárok és a kisebbség nyelvén megírt tankönyvek szükségesek, a szlovák nyelvű tankönyvek fordítása nem elegendő.  A szakoktatásról és szakképzésről szóló törvény módosításában meg kell határozni azokat a mechanizmusokat, amelyek lehetővé teszik, hogy a munkaadóknak nagyobb legyen a motivációjuk a szakoktatás és szakképzésbe való részvételben. Növelni kell azoknak a diákoknak a számát, akik a gyakorlati oktatásukat közvetlenül a munkaadónál, az egyes cégeknél abszolválhatják.  A szakoktatás és szakképzés jelenlegi színvonala nem felel meg az elvárásoknak, ennek következménye, hogy a szakközépiskolák végzős diákjai nehezen tudnak elhelyezkedni a munkaerőpiacon. A szakközépiskolák hálózatának a munkaerőpiac aktuális igényeit is tükröznie kell, és felkészült szakembereket, munkaerőt kell képeznie. 

 A miniszter a főiskolák minőségét azzal akarja emelni, hogy korlátozná az egyes szakokra felvehető diákok számát. Ön szerint ez hatékony megoldás lenne?

Senki sem vizsgálta, hogy milyen szakokra van valós igény a munkaerőpiacon. A főiskolai szak kiválasztása a hallgató érdeklődésének, szakmai irányultságának, illetve a főiskola kínálatának függvénye. Nagymértékben meghatározó, hogy diákok főiskolai diplomára tegyenek szert, mindegy, hogy milyenre, mivel ebben az esetben nagyobb az esély az elhelyezkedésükre. A középiskolai végzettséget igénylő munkahelyeket gyakran főiskolai végzettségűek töltik be, a munkaadó válogathat és ilyenkor a diplomás végzettségűt részesíti előnyben.  A jobb minőség azonban önmagában az egyes szakokra felvehető diákok számának limitálásával nem biztosítható. Mostanáig a képzés minőségének mérésére szolgáló indikátorokat sem határozták meg.

Hogyan kellene az oktatásügy finanszírozását megoldani?

Először is úgy kell megemelni a bérnormatívát, hogy a törvény által megszabott limit fölött is jutalmazhatók legyenek a tanárok (kreditrendszer alkalmazásával), pozitív értékelés esetén például személyi pótlékkal. Az iskolaigazgatók számára lehetővé kell tenni, hogy a munkavállalóik bérezéséért és a konkrét eredmények értékeléséért teljes felelősséget vállalhassanak. Egységes, az állam által garantált pedagógusi alapbért kellene bevezetni tekintet nélkül az életkorra és a szakmai gyakorlatra, és ezt az alapbért kellene kiegészíteni olyan pénzösszeggel, amelyet az igazgató határozna meg a pedagógusok értékelésének és jutalmazásának rendszerén belül (ezt minden egyes iskolára vonatkozóan ki kellene dolgozni).  A pedagógusok továbbképzésére szánt pénzösszeget közvetlenül az iskolákhoz kellene átutalni – a pedagógusokat ugyanis jelenleg nem a továbbképzések tartalma vagy színvonala motiválja, hanem a kreditek és ezzel a bérpótlék megszerzése.  Az iskolai normatívát a diákok száma alapján határozták meg. A kisebb falvakban kevesebb diákkal rendelkező, vagy kis osztályokkal működő iskolák ebből a normatívából alig vagy egyáltalán nem tudnak fennmaradni. Éppen ezért a normatívát az osztályokra vonatkozóan kellene meghatározni, nem pedig a diákok száma alapján (legalábbis a kisosztályos iskoláknál). A tanár ugyanazt a tananyagot tanítja le függetlenül attól, hogy az iskola Pozsonyban vagy egy kis faluban van-e, ahol valójában senki sem tehet arról, hogy a községben (iskolában vagy osztályban) kevesebb gyerek tanul. Ha a község az iskoláját meg akarja őrizni, saját forrásaiból kell finanszíroznia azt, amelyből hova tovább, egyre kevesebb van. Az állam, illetve az oktatásügyi minisztérium más finanszírozási rendszert kell, hogy bevezessen, ellenkező esetben ezek a kisiskolák megszűnnek!