EU-USA: Környezetvédelmi jogok és a piaci környezet kiszámíthatósága

Európai Parlament
Zöld utat adtak az EP szakbizottságai Nagy József környezetvédelmi projektjének

A 2015-ös uniós költségvetés előkészítése folyamán nagy többséggel szavazta meg a Környezetvédelmi szakbizottság, majd azt követően október első hetében az EP Költségvetési bizottsága Nagy József, a HÍD párt európai parlamenti képviselőjének környezetvédelmi kezdeményezését. A képviselő a készülőben lévő, sokat vitatott EU - USA kereskedelmi és beruházási egyezmény – a TTIP - keretében szorgalmazza a teljes átláthatóságot, és a TTIP lényegének egyenes kommunikálását az állampolgárok felé. 

"A projekt célja egy olyan ésszerű EU-s álláspont kialakítása a beruházások védelmére, hogy közben ne sérüljenek az alapvető állampolgári jogok, mint a környezetvédelem, a társadalmi biztonság és a közegészségügy, és azokat ne lehessen puszta gazdasági érdekek miatt veszélybe sodorni." - hangsúlyozta a dunaszerdahelyi politikus.

A TTIP tárgyalások egyik legnagyobb társadalmi kritikája, hogy zárt ajtók mögött zajlanak, így a közvélemény a tárgyaló felek kommunikációján túl, gyakran feltételezéseken alapuló tájékoztatást kap a különböző érdekcsoportok által. Ignacio Garcia Bercero, az EU főtárgyalója ugyan nemrégiben azt nyilatkozta, hogy nincs ok az aggodalomra, nem jönnek a hormonkezelt hústermékek és génmódosított élelmiszerek az európai piacra, az uniós minőségi előírások semmilyen téren nem csökkennek majd az egyezmény tető alá hozásával. "Semmi nem fogja veszélyeztetni a környezet védelmét, az egészséget, a fogyasztók biztonságát, az adatvédelmet vagy bármely más szakpolitikai célunkat." – magyarázta Ignacio Garcia-Bercero.

Mivel a megbeszélések titokban folynak, s azokról csak minimális információt adnak a sajtónak, Nagy József EP képviselő indítványával az átláthatóságra helyezi a hangsúlyt. Az általa javasolt kísérleti projektben ugyanis széleskörű párbeszédet javasol, aminek egyik fontos eszköze egy nem formális platform lenne, kiindulva a minisztersége alatt működő Zöld Egyeztető Tanács analógiájából. 

“Természetesen tudatosítjuk, hogy a környezetvédelem mellett a mai globalizált világban nem elhanyagolható az állam szavahihetőségét is garantálni, hiszen a kereskedelmi életben rendkívül fontos a kiszámíthatóság. A jogszabályok nem változhatnak hasraütés-szerűen, a beruházóknak fontos, hogy egy stabil környezetbe tudjanak beilleszkedni.” - mondta Nagy József.

Az EP bizottsági támogatása tulajdonképpen zöld utat nyit a projekt 2015-ös évi elindításának. Hátra van még ugyan a plenáris szavazás az uniós költségvetésről, de a frakcióközi összefogás a projekt mögött gyakorlatilag garantálja a decemberi sikert is.

"Komoly eredménynek értékelem ezt a széleskörű támogatást. Vár ránk még persze a végső költségvetési szavazás is az EP plenáris ülésén, de bízom benne, hogy ott is sikerül majd megszereznem a többségi támogatást. Örülök, hogy olyan kezdeményezést sikerült elindítanom, amelynek konkrét hatása lesz a polgárok életminőségére nem csak Európában, de az Atlanti óceán túloldalán is.” – zárta szavait Nagy József, a Híd EP képviselője.

Megosztás: