A Híd állásfoglalása a köztársasági elnök újévi beszédével kapcsolatban

A Híd örömmel konstatálja, hogy Andrej Kiska köztársasági elnök újévi beszéde két olyan fontos üzenetet is tartalmazott, amelyekkel pártunk is egyetért

Az első, hogy a köztársasági elnök azokat a demokratikus értékeket és elveket emelte ki, amelyek a Híd számára is fontosak, mint az ország sokszínűsége, az egyetértés, tolerancia, szolidaritás, a biztonság fontosságának hangsúlyozása, a gyöngék védelme a célzott szociális támogatások révén.

A másik üzenet, amellyel ugyancsak egyetértünk, hogy az elnök úr rámutatott annak fontosságára, egységesíteni kell a polgárok élete számára fontos szabályokat. Mi is azt kívánjuk, hogy a 2015-ös év az az év legyen, melynek során megtisztul a közélet, a polgárok életkörülményei javulnak és a jó közigazgatáshoz, a minőségi egészségügyi ellátáshoz való jog, illetve a munkalehetőségek jobbak és reálisabbak lesznek, mint ezidáig. E téren a Híd is megtesz mindent.

Az elnök azt is említette, hogy a 2015-ös évben a választások témája dominál majd és felhívta a figyelmet annak a vitának a szükségszerűségére, amely tisztázza, hogyan látják megoldhatónak a Szlovák Köztársaság jelenlegi problémáit az egyes politikai pártok – pl. a korrupció elleni harcot.

A Híd kész erre a vitára.

 

Megosztás: