Híd: Nem a második pillér a gond, hanem a kormány

A Híd állásfoglalása Szlovákia miniszterelnökének kijelentésével kapcsolatban, miszerint a kormány újra megnyitja a második pillért

A Híd az egyetlen olyan parlamenti párt, amely keményen, de konstruktívan kritizálta a Smer azon lépéseit, amelyekkel tönkretették a második pillért. 

A Híd nem tartja meglepőnek, hogy Robert Fico ismét megnyitni készül a második pillért, immár negyedszer. Pártunk több alkalommal figyelmeztetett arra – főképpen a nyugdíjak kifizetésének módszeréről szóló módosítás elfogadásánál – hogy ennek nem lesz jó vége. 

Mára egyértelművé vált, hogy a kormány összes döntésének egyetlen célja volt. Robert Fico és pártja ki akarták szorítani az ott takarékoskodókat a második pillérből azért, hogy a saját tehetetlenségük okozta károkért a felelősséget a polgárokra hárítsák.

Robert Fico korábbi ígéretei ellenére a második pillér a mostanit megelőző, harmadik megnyitásánál a fizetési tarifát kilencről négy százalékra csökkentette. Ezen kívül a második pillér hozamának összegével kapcsolatosan láthatóan félrevezette a polgárokat, amikor a hozamokat inkorrekt módon hasonlította össze.

Sajnálatos, hogy a miniszterelnöknek soha nem volt szándékában konstruktív és korrekt módon megoldani a második pillér problémáit az igazságosabb nyugdíjak érdekében. Kizárólag azt figyelte, hogyan tudna hozzájutni az ott takarékoskodók pénzéhez. 

Annak ellenére, hogy a második pillér más államokban az egyik leginkább kézenfekvő és kifejezetten sikeres módszere az igazságosabb nyugdíjak bebiztosításának és az egész nyugdíjrendszer fenntarthatóvá tételének, a Fico-kormánynak egyértelműen gondot jelent a rendszer itthoni működtetése. A gond nem a második pillérrel van – hanem magával a kormánnyal, amit itt lenne az ideje leváltani, és nem csak ezért.

 

Megosztás: