Híd: Összehangolt munka a kisebbségpolitika terén

A polgári Szlovákiáért és kisebbségekért felelős szakpolitikai kabinet vezetője a Híd újdonsült alelnöke és egyben a Szlovák kormány romaügyi kormánybiztosa, Ravasz Ábel lett. „A kabinet elsődleges feladata a párt kisebbségpolitikai munkájának koordinációja, valamint az egyes szakterületeken belüli prioritások meghatározása és kivitelezése. Négy fő szakterületet jelöltünk ki: az oktatásügyet, a kultúrát, a romák integrációjának kérdés, valamint az általános kisebbségvédelmet” - nyilatkozta Ravasz Ábel.

A kabinet tagjai mindannyian a végrehajtásban és a törvényhozásban tevékenykednek, az iskolaügyet Peter Krajňák államtitkár és Prékop Mária, a minisztérium nemzetiségi osztályának vezetője képviselik. Rigó Konrád a Kulturális tárca államtitkáraként, Vörös Péter pedig a Híd parlamenti frakciójának tagjaként vesz részt a kabinet munkájában. A kabinet további tagjai Bukovszky László kisebbségügyi kormánybiztos, Ondrejcsák Róbert hadügyi államtitkár, valamint Pék Zoltán a frekvenciatanács tagja. A titkári feladatokat Morvay Péter, a IUVEN ifjúsági szervezet elnöke látja el.  

„Három ülésen vagyunk túl, és úgy gondolom sikerült egy olyan kommunikációs és egyeztető szervet kialakítanunk, amely nagyban segíti a Híd munkáját a kormányban. Legfőbb prioritásaink között jegyezzük a nemzetiségi iskolarendszer törvényi meghatározását, a nemzetiségi iskolák szlovák nyelvoktatásának megváltoztatását, a kisebbségi kultúrák finanszírozásáról szóló törvény elfogadtatását, valamint a roma integráció területén az óvodalátogatás kiszélesítését” - zárta Ravasz Ábel, a kabinet vezetője.

A kabinet soron következő ülése január 26-án lesz. 

Megosztás: