Híd: Szlovákiának újra gyarapodnia kell

A Híd Országos Tanácsa ma elfogadta a jövő évi parlamenti választásokkal kapcsolatos nyilatkozatát. A Sieť és a KDH pártokkal való együttműködést egy jó alternatívának tekinti a jelenlegi kormánypárttal szemben.

Bugár Béla, a Híd elnöke szerint Szlovákia egy hosszantartó stagnáló korszakot él át, s ez a stagnálás a lakosság számos csoportját érinti. „Szlovákiában 2006 óta, egy rövid idő kivételével, egy párt kormányoz. Ezért teljes mértékben ez a párt felel a problémákért, amelyekkel országunk kénytelen szembenézni,“ jelentette ki Bugár Béla az Országos Tanács utáni sajtótájékoztatóján. Egyben aggályait fejezte ki országunk Kelet felé történő közeledése miatt. „A nem egyértelmű külpolitika, a növekvő szürkegazdaság és a terebélyesedő korrupció egyaránt az egypárti kormányzás negatív következményei közé sorolható,“ tette hozzá a Híd elnöke.

Véleménye szerint véget kell vetni a Smer kormányzásának, mivel nem hozott olyan, rendszerszerű változást, amely az élet minőségének javulását jelentette volna Szlovákia polgárai számára. „Ezen a helyzeten sem a populista kormányzati intézkedések, sem a marketinghúzások nem tudnak segíteni. A valós változáshoz egy olyan program kell, amely átlátható, következetes, és e program mellett akkor is ki kell tartani, ha az eredmények nem egyik napról a másikra köszöntenek be. A Hídnak van ilyen programja – a Polgári Vízió,“ hangsúlyozta a program fontosságát Bugár Béla. A Polgári Vízió célja egy élhető, toleráns és virágzó Szlovákia létrehozása, annak valamennyi polgára számára. 

A pártok célkitűzésének közelsége és az együttműködés szándéka Bugár Béla szerint a jövőbeli kormányalapítás alapfeltétele. „Szlovákia csak olyan kormány irányítása alatt fog ismét gyarapodni, amelynek célja nem a hatalom megszerzése lesz, hanem a rendszerszerű változtatások végrehajtása,“ mondta Bugár. A Híd megnevezte azokat a pártokat, amelyekkel reálisnak látja az együttműködés lehetőségét. „Jelenleg a Híd, a KDH és a Sieť között látjuk reálisnak az együttműködés lehetőségét. A Híd készen áll arra, hogy része legyen annak a változásnak, amely Szlovákia gyarapodásához vezet,“ tette hozzá Bugár Béla.

A HÍD nyilatkozatát a 2016-os parlamenti választások kapcsán a mellékletben olvashatják.

 

Galéria: 
Videá: 
A HÍD Országos Tanácsának ülése
Dokumenty na stiahnutie: 
Megosztás: