A Híd tiltakozik a párkányi gimnázium átköltöztetése ellen

A Híd tiltakozik az ellen, hogy Nyitra megye önkormányzata átköltöztesse a párkányi gimnáziumot jelenlegi épületéből.
A Híd szerint a költöztetés csak álca, az első lépés az intézmény ellehetetlenítése majd bezárása  felé. Ez felbecsülhetetlen károkat okozna a régió magyarságának fennmaradásában és fejlődésében. Ráadásul a kollégium, amelybe a gimnáziumot átköltöztetnék régi, rossz állapotban van, és nem kevés anyagi eszközre lenne szükség a felújítására. Erre pedig jelenleg nincs keret. Meggyőződésünk, hogy a gimnázium tanulóinak és tanárainak jogukban áll az iskola jelenlegi épületében folytatni közös munkájukat.
 
Felszólítjuk az MKP Nyitra megyei képviselőit, tegyenek meg mindent annak érdekében, hogy a párkányi gimnáziumnak ne kelljen elköltöznie a mostani épületből. Bugár Béla, a Híd elnöke tiltakozó levélben szólítja fel Milan Belicát, Nyitra megye elnökét, hogy akadályozza meg a tervezett költöztetést.

Megosztás: 
Címkék: