Képviselőházból vissza az egyetemi katedrára

Rudolf Chmel az új szlovák kormányról és a szlovák-magyar kapcsolatokról

 

 

O Az idei márciusi választások előtt nem szerepelt a Híd párt jelöltlistáján. Ki döntött erről?

Néhányan igyekeztek rábeszélni, hogy 77 évesen még maradjak aktív politikus, de nem hallgattam rájuk. Egyedül döntöttem. Azzal érveltem önmagamnak, hogy esztétikai okok miatt távozom a képviselőházból. Ezt szokta mondogatni egykor az édesanyám, amikor igyekezett lebeszélni olyasmiről, amiről úgy gondolta, hogy nem való nekem. Akkor még nem sejthettem, hogy ez a megállapítás érvényes lesz a jelenlegi pozsonyi parlamentre is. Bizony, ha most ott ülnék, nem kis engedményeket kellene tennem az említett esztétikai, nem kevésbé morális kritériumaimból.

O Ilyesmiket már tett politikusi pályafutása során. Épp egy évtizede kilépett a legfeljebb csak a lózungjaiban liberális szlovák  ANO pártból, viszont három évvel később egyik alapító tagja lett a Most-Hídnak, amely a szlovákiai magyar-szlovák együttműködést tűzte zászlajára. Hányszor engedett esztétikai és morális kritériumaiból?

Liberalisnak tartottam magam és mások is igy vélekedtek, ezért többek között a Szabad Demokraták Szövetségében politizáló barátaim biztatására is, beléptem az éppen alakult ANO pártba, amely egy év múlva bejutott a pozsonyi parlamentbe, kormányra került, én pedig kulturális miniszter lettem. Akkortájt, kissé naívan, abban is bíztam, hogy ez a liberális tömörülés hozzájárulhat a szlovák-magyar kapcsolatok javításához, amelyek akkoriban nagyon rosszak voltak. Fokozatosan rá kellett döbbenem, hogy az ANO nem a liberális értékek meghonosításában érdekelt, hanem a bizniszben. Elsősorban emiatt esett szét, majd eltűnt a politikai porondról. De azért is, mert Közép-Európában – és Szlovákiában különösképp – nincs is számottevő társadalmi igény valódi liberális politikai párt működésére. Így aztán 2006-ban boldogan tértem vissza irodalomtörténészi és egyetemi oktatói tevékenységemhez. Aztán 2009-ben megkeresett Bugár Béla , miután több társával kilépett a Magyar Koalíció Pártjából, közösen fogtunk egy nemcsak közép-európai viszonylatban merőben új típusú politikai tömörülés alapításába, amely kezdetben a magyar-szlovák együttműködés pártjaként, majd pedig polgári pártként határozta meg önmagát. Ilyen értékek alapján szerettük volna rendezni a kibékíthetetlennek tűnő szlovák-magyar viszonyt idehaza és a két nemzet kapcsolatában is. Egyszersmind bizonyítani, hogy a polgári, ha úgy tetszik, akkor a liberális és demokratikus elvek orvosolhatják a többség és a kisebbség közötti etnikai konfliktusokat, a két szomszédos ország kapcsolatait, és lényegesen javíthatják a politikai kultúrát.

O Mennyi vált valóra ezekből a célokból több mint fél évtized múltán?

Megváltoztattuk a szlovák politika etnikai paradigmáját. Igaz, a nacionalista  elemeket nem sikerült teljes mértékben eltávolítanunk, de hát melyik közép-európai és egyéb nemzetállam politikájából sikerült kiseprűzni a nacionalizmust? Lényegesen javult a magyarokkal szembeni közhangulat, humánusabb lett a légkör, amelyet korábban a kölcsönös gyanúsítgatások és előítélek mételyeztek. Sikerült elfogadtatnunk a hazánkban élő nemzeti kisebbségiek hivatali anyanyelvhasználatát, vagyis a helyi kétnyelvűséget lehetővé tevő törvénymódosítást. Nem volt könnyű, miként a rendelkezések érvényesítése sem az. Mindmáig nagy mulasztásokról beszélhetünk, mind a szlovák államigazgatásban dolgozók, mind a szlovákiai magyarok részéről. Ha valamennyi szlovákiai magyar vállalkozó élne nyelvi jogaival, jóval több lenne a kétnyelvű felirat.

O A folytatást ismerve, éppen jókor távozott a parlamentből és a Híd vezetőségéből. Volt kollégáit, főleg Bugár Bélát árulónak kiáltották ki. Jogosan?

A választópolgárok úgy osztották a lapokat, hogy az a jobboldali koalíció létrehozásához nem kínált lehetőséget. Csak rossz és még rosszabb között lehetett választani, mert politikai értékrendjeik és morális szempontjaik alapján egyaránt összeegyeztethetlen pártok lépték át az ötszázalékos parlamenti küszöböt. Az úgynevezett jobbközép térfélen ott sündörögtek az úgynevezett liberálisok, akik Brüsszelben az euroszkeptikusok között foglalnak helyet, durva migránsellenes nézeket vallanak, miközben meglehetősen elavult neoliberális gazdaságpolitikát hirdetnek. Bejutott a parlamentbe olyan párt is, amelynek csupán négy tagja, viszont a vezetőjének nagy hangereje és zavaros véleménye van. Továbbá  alig fél éve alakult  marketingmozgalom is. Megalapítója idáig csupán furcsa életvitelével  híresült el. Nemrég pedig azzal kampányolt, hogy ő bizony nem politikus. A sajtó a jobboldalhoz sorolta a Szlovák Nemzeti Pártot (SNS) is, amelynek új elnöke van, de a Ján Slota idejéből itt maradt régi motorosokkal. Ebbe a fura társaságba keveredett a Most-Híd és az önmagát néppártként minősítő Háló (Sieť). Richard Sulík, a választáson meglepően jól szereplő úgymond liberális Szabadság és Szolidaritás (SaS) elnöke igyekezett elhitetni a közvéleménnyel, s talán önmagával is, hogy képes lesz ilyen heterogén választékból hatpárti, működőképes koalíciót összefércelni. Csakhogy az SNS kiugrott, kizárólag a Robert Fico vezette Smer-SD-vel volt hajlandó koalíciós tárgyalásokatg folytatni. Miután ez nyilvánvalóvá lett, csupán két lehetőség maradt. Vagy bal-jobb koalíció létrehozásán fáradozni, vagy ideiglenes szakértői kormányt kinevezni és új választásokat kiírni. Az utóbbiban sokan rengeteg bizonytalansági tényezőt láttak, elsősorban a választói bázist, amelyet nem lehet hipp-hopp lecserélni. A feszült belpolitikai légkörben nagy valószínűséggel tovább erősödtek volna a szélsőségesek és a modernitás nrtézményrendszerét zsigerből tagadó antipolitikis protesztpártok. Nem téveszthetjük szem elől, hogy bejutott a törvényhozásba Marián Kotleba újnáci pártja, méghozzá nem kis mértékben az először urnához járuló fiatalok, továbbá érettségizett, viszonylagos jómodban élő kispolgárok, és számtalan egyetemi végzettségű állampolgár voksainak köszönhetően. És ez is hatalmas aggodalomra adott és ad okot. Az új koalíciónak és a társadalomnak pedig feladta a leckét.

O Maradt hát a Szlovákiában merőben szokatlan, bal-jobbközép koalíció, amelyet megalakulása óta főleg a médiumok, de mások is bírálnak. Nem hajlandóak még száz nap türelmi időt sem adni ennek a társulásnak. Politikai bizniszt emlegetnek, azt hangoztatják, hogy Robert Ficóék lekenyereztéka három pártot. Mit szól mindehhez?

Nem ítélem el azokat, akik máig a kifogásaikat, ellenérzéseiket hangoztatják, de semmi sem igazolja állításukat. Max Weber tanulságosan állapította meg, hogy meggyőződés etikája és felelőssége etikája számtalanszor nem fedi egymást. Aki a meggyőződés erkölcse alapján nem hajlandó tárgyalni, az sokszor nincs tekintettel a következményekre. Akiben a felelősség erkölcse felülírja saját meggyőződésének erkölcsét, azt mindaddig vívódás gyötri, amíg mérlegel. Mi is kínlódtunk, de végül a felelősség etikája szerint jártunk el, következésképp a mérhetetlenül sok erkölcsi ítélkezőtől meg is kaptuk a magunkét. Szerintük elárultuk a szlovák demokráciát, az erkölcsi alapú politizálást. Ma még nem tudni, jól döntöttünk-e, mindenesetre alapos megfontolások után léptünk erre az útra. A történelem ítélőszéke nem azonos az indulatok ítélőszékével.

O Elnézést, de most inkább politikusként, mintsem értelmiségiként válaszolt...

Kétségtelenül még élnek bennem ilyen utóhangok. Értelmiségiként inkább a kétkedés emberének tartom magam. Politikusként viszont érzem a felelősséget, tudom, hogy lényegi, valódi változást kizárólag a végrehajtó hatalomban lehet elérni. Ezért örülük, hogy a kormányprogramba a Híd számos indítványa bekerült. Megmaradnak a magyar tannyelvű kisiskolák, jómagam pedig szinte forradalmi újdonságnak tartom az autonóm kisebbségi kulturális alap létrehozásának lehetőségét. Fontosnak tartom a korrupcióellenes törvénymódosításokat, valamint az egyértelműen uniópárti külpolitikai irányvonal leszögezését is. Szlovákiában mi vagyunk az egyetlen párt, amely alapértékként kezeli az ország NATO- és EU-tagságát, és az euroatlanti egységet. Ha mindebből és más célokból valóság lesz, akkor a közvélemény minden bizonnyal belenyugszik, hogy a Smer-SD és a Szlovák Nemzeti Párt mellett a Híd is is a koalíció tagja.

O Ennek kapcsán Robert Fico történelmi jelentőségű, bal-jobbközép kiegyezésről lelkendezett. Valóban ez történt?

Nem hiszem. 1998-ban már tanúi voltunk a jelenleginél jóval nagyobb méretű összefogásnak, amelynek köszönhetően véget vetettünk az antidemokratikus, a jogállamiságnak fityiszt mutató Mečiar-rezsimnek. Most a választók szavazatai kényszerítették az érintett pártokat újabb furcsa szövetségre, amelyről az idő majd eldönti, lesz-e történelmi jelentősége. Nem vagyok optimista, inkább mérsékelt borulátó, de várjuk meg, mit hoz a jövő.

O Milyen volt a visszatérés a kulturális életbe, valamint a komáromi Selye János és a prágai Károly Egyetemre?

Bármennyire is furcsán hangzik, amikor diplomataként, vagy most, képviselőként visszatértem a polgári életbe, már másnap értelmiségiként, akadémikusként folytattam azokat az aktivitásaimat, amelyeket sosem hagytam abba, hiszen sosem léptem ki autentikus világomból, ami most is jó érzéssel tölt el. A Hídnak azonban nem fordítottam hátat: maradtam az elnökség tagja. Elnöki tisztséget töltök be a  pozsonyi székhelyű Bél Mátyás Intézetben, amely közép-európai, illetve európai összefüggésekben kívánja elemezni a szlovákiai szellemi és politikai életet. Itteni tevékenységem különösen, éspedig legnemesebb értelemben egyesíti politikai és értelmiségi aktivitásaimat.

O Több tanulmányában és más alkalommal is hangsúlyozta, hogy a két nemzet tényleges megbékélésére csak azután kerülhet sor, ha a szlovák többség és a szlovákiai magyarság kiegyezik a kisebbség megmaradásának sorskérdéseiről, többek között a kulturális és oktatásügyi autonómiáról. Minden ilyen felvetést az előző Fico-kabinet csípőből visszautasított – ahogy az eddig Szlovákiában regnáló három jobbközép kormány is –, ennek ellenére több pozsonyi és budapesti kormánypolitikus szerint történelmi csúcsponton vannak a szlovák-magyar kapcsolatok. Valóban?

Az állítólagos  csúcspont épp olyan mítosz, mint a Fico említette szlovákiai bal-jobbközép történelmi kompromisszum. A politikusok előszeretettel ragadtatják magukat fellengzős megállapításokra. A valóság ezúttal is más. A két szomszédország viszonya nincs a csúcson, igaz, mélyponton sincs. Fico és Orbán majdnem mindent migránsválság alá rendel. Az elmúlt negyed században ez volt az egyetlen olyan fontos téma, amelyben a két kabinet teljesen szót értett, s amely visegrádi méretben szélesedett ki. A visegrádiak migránsokkal kapcsolatos különbékéje több mint botrány. A Híd itt is következetes politikát folytat, igyekszik emberi léptékkel kezelni a biztonsági és a humanitárius kérdéseket. A szlovák-magyar államközi kapcsolatokban épp a Híd lehetne a további előrelépés, a párbeszéd bővítésének ösztönzője, ám egyelőre ez lehetetlen, mert pártunk a jelenlegi budapesti  kabinetnél, legalábbis egyelőre – enyhén fogalmazva –  kegyvesztett.

O Szlovákia az idei Könyvfesztivál díszvendége. Az ön válogatásában megjelent A szlovákkérdés ma című tanulmánykötet vajon enyhítheti-e az anyaországi magyarok egy részében ma is ott lappangó előítéleteket, felsőbbrendűséget a szlováksággal és a kultúrájukkal szemben?

Bizonyos mértékig kételkedem a könyv és minőségi irodalom társadalmi hatóerejében. Ma már más idők járnak, szerepüket a digitalizálódó világunkban sem látom jelentéktelennek. Az e héten bemutatott antológia szerzői a rendszerváltást követő szlovák szellemi élet egyik, nem elhanyagolható vonulatát képezik. Ők az európai vonulat, akik az illiberális tákolmányokkal szemben ragaszkodnak a jogállamiság és az emberi jogok értékeihez. A begubózott és a nyitott Szlovákia két koncepciójának küzdelmét dokumentálja ez a kötet, amely sajnos, máshol is időszerűnek és ismerősnek tetszhet. Nagy érdeklődéssel várom, miként reagál a mai, ugyancsak megosztott magyarországi szellemi környezet erre a kiadványra.

O Prágába egyetemi oktatóként általában hetente utazik. Magyaroszágon Göncz Árpád halála után, akihez szoros szálak fűzték, és más magyar személyiségek elhunytát követőem maradtak-e még barátai,, akikkel gyakran találkozik?

Göncz Árpád, továbbá Mészöly Miklós és Vásárhelyi Miklós olyan személyiségek voltak, akiket nem lehet elfeledni. Hálás vagyok a barátságukért. Szerencsére, ma is számos barátom van Magyarországon, főleg Budapesten. Éppen az elmúlt napokban Szigeti László barátom társaságában találkoztam Konrád Györggyel, Esterházy Péterrel, Kis Jánossal és Fodor Gáborral, akik új energiával töltöttek fel. Nem szentimentális, a múltba révedező darvadozások voltak ezek, sokkal inkább a jelenlegi eseményeket és folyamatokat elemeztük. És a baljós jelek, illiberális történések ellenére korántsem borulátóan.

 

Megosztás: