Nyomonkövetési szeminárium a Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló Keretegyezmény megvalósításáról a Szlovák Köztársaságban

A Szlovák Köztársaság nemzeti kisebbségekért felelős kormánybiztosának hivatala a Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló Keretegyezmény (NKVK) strasbourgi titkárságával együttműködésben 2017. december 4-én és 5-én nyomonkövetési szemináriumot szervez a pozsonyi Bôrik szállóban a Nemzeti Kisebbségek Védelméről szóló Keretegyezmény megvalósításáról a Szlovák Köztársaságban.

A tervezett rendezvény célja fórumot teremteni az Európa Tanács független szakértői − az NKVK Tanácsadó Bizottsága, az államigazgatás képviselői, a nemzeti kisebbségek képviselői, illetve a tudományos közösségek szakértői számára az NKVK Tanácsadó Bizottsága negyedik értékelő jelentésében azonosított kihívásokról, illetve ajánlásokról szóló párbeszédhez.

Megosztás: