Regionális hírek

A Híd Polgári Párt helyi klubja a Sportklubbal együttműködve Hetényben július 23-án már második alkalommal rendezett eseménydús Sportnapot.

A komáromi járás Bogya községében Patócs László kezdeményezésének gyümölcseként 9 taggal a közelmúltban alakult a HÍD Polgári Párt helyi klubja.

Lucia Žitňanská igazsagügyi miniszter és Peter Krajňák államtitkár a Híd eperjesi és kassai kerület polgármestereivel és tagjaival találkoztak tegnap Kassán, amelyen az említett régiókat érintő problémák megoldásáról beszélgettek.

2015. szeptember 25-én a Híd Dunaszerdahelyi járási konferenciájára került sor

A több hullámban érkezett zivatarok, záporok sem tudták megzavarni a Hetényi Falunapokat, amelyek ezúttal a község történelmi írásokban először említett 940. évfordulóját domborították ki.

Szeptember 12-én Szilas község polgárai és a szűkebb régióból érkezett érdeklődők a Magyar Szent Korona hiteles másolatát tekinthették meg.

Szilas községben a múlt szombaton immár 5. alkalommal rendezték a hagyományos Horgász- és halászlé-főző versenyt. A helyi csapatok mellett a szűkebb régióból is számos főzni szerető résztvevő csoport mérte össze főző-tudományi és gyakorlati felkészültségét. A gejzírrel ékesített halastó, a napfény elől menedéket nyújtó akácfák árnyékában a derű, a jó hangulat uralkodott, baráti beszélgetések, új emberi kapcsolatok szövődtek, érezhető volt a rendezvény közösség erősítő jellege.

Oldalak