Szlovákiai valóság egy évvel a parlamenti választások után

Március 10-én lesz egy éve, hogy a Smer megnyerte a parlamenti választásokat, majd felváltotta az addigi jobboldali kormánykoalíciót. Választási kampányában Róbert Fico pártja biztonságot ígért Szlovákia polgárainak, azonban már egy év elteltével is világos, hogy semmilyen, pozitív értelembe vett biztonságról nem beszélhetünk.
A Smer választási programjának kiindulópontja volt, hogy eliminálni szeretnék a válság hatásait és Szlovákia egységes gazdasági, szociális, politikai és környezetvédelmi fejlődését szeretnék biztosítani. A jelenlegi kormánypárt magasabb foglalkoztatottságot, szociális fejlődést, az életszínvonal növekedését, jól működő oktatásügyi és egészségügyi rendszert, régiófejlesztést, az infrastruktúrák kiépítését, stb. ígérte a választások előtt.
 
Milyen a valóság Szlovákiában egy évvel a választások után?
 
A Munkatörvénykönyv szigorítása, a dolgozók valamennyi kategóriáját (alkalmazottak, egyéni vállalkozók, megbízási szerződésesek) sújtó magasabb adók és járulékok, a magasabb társasági adókulcs bevezetése a munkanélküliség megnövekedéséhez vezetett. Míg tavaly márciusban 13,7 százalékos volt a munkanélküliség, 2013. január végén a nyilvántartott munkanélküliek aránya már 14,8% volt, ami 30 ezer fős növekedésnek felelt meg. Az állástalanok száma megközelítette a 400 ezret, és a legmagasabb 2004 májusa óta. Míg 2012 végén a Szociális Biztosító még 642 ezer megbízási szerződéses munkavállalót tartott nyilván, február közepére már csak 340 ezren voltak. Ez hatalmas csökkenés, csaknem megfeleződés. Ez a kormány alkalmazottakat akart belőlük csinálni, a gyakorlatban azonban ez nem sikerült. A kormány így azok sorait bővítette, akik kevesebbet dolgoznak, a szürkegazdaságba húzódtak, munkanélkülivé lettek, de a legnagyobb csoport azoké, akiknek jókorát csökkent a jövedelme (megmaradtak a szerződésnél, ami után már járulékot fizetnek). Így néz ki a Smer szerint a magasabb foglalkoztatottság, a szociális fejlődés és az életszínvonal növekedése.
 
Az iskolaügyi tárcát az elmúlt évben a koncepcióhiány, a káosz és a hozzá nem értés jellemezte, illetve a médiákban bejelentett majd utólag visszavont reformok, az iskolaügyi törvények nem transzparens módosító javaslatai, a tanárok sztrájkja, a magán- és egyházi iskoláknak hirdetett háború, stb. Az egész iskolaügy még rosszabb lett, mint a múltban - az átgondolatlan, elsietett módosításoknak köszönhetően.
A jól működő egészségügyi rendszer alatt a Smer az egybiztosítós rendszer bevezetését és a magánkézben lévő egészségügyi biztosítók megszüntetését érti. Ez a lépés monopolhelyzet kialakulásához vezet, ami ellentétes lehet a páciensek érdekeivel.
A régiófejlesztést és az infrastruktúrák kiépítését is sajátos módon értelmezi a Smer: vonatjáratok megszüntetése olyan vonalakon, ahol nincs más módja a tömegközlekedésnek, az R7-es gyorsforgalmi út kiépítésének késése, az Ipoly-hidak kiépítésének leállítása, stb.
 

Megosztás: