blog

Tegnap megnéztem az Ifjú Szivek táncszínház Finetuning (Finom hangolás) című előadását. Fantasztikus volt. Ugyanúgy, ahogy minden, amit az elmúlt években (sőt évtizedekben) látni lehetett tőlük. A Hontalanítás, a Pozsonyi táncok, a Felföldi levelek a Kakukktojas és folytathatnám. De a Finetuning mindent felülmúlt. Nem csoda, hogy a híres Avignoni fesztiválon az egyik legsikeresebb előadás volt. A szakma külföldi nagyjai és a média halomra dicsérte – és megérdemelten. Köszönöm, hogy láthattam.

Politikusként, parlamenti képviselőként az a dolgom, hogy részt vegyek a törvények előkészítésében, elfogadásában, segítsem az elfogadott törvények gyakorlatba való átültetését. Politikai döntéshozóként, közéleti szereplőként minden kijelentésemet jól meg kell fontolnom. Nem tudok egészséges kenyeret sütni, gyerekeket az emberek iránti tiszteletre nevelni, rávezetni őket, hogy felismerjék a rosszat. Nem vagyok sem nyomozó, sem ügyész, s nem tehetek úgy, mintha mindent tudnék, mintha az én látásmódom lenne a leghelyesebb.

Megértem és kénytelen vagyok elfogadni azt a tényt, hogy a mai rohanó világunkban, egyértelműen, világosan és tömören kell fogalmazni. Azt is értem, hogy egynéhány politikus valamiféle belső késztetésből, gyors és azonnali megoldást kínálva naponta bedob egy "zseniális" ötletet a nyilvános kommunikációs térbe.

​A párizsi megállapodás ratifikációja jó ütemben halad. Az Európai Unió kezdeményezésének és a mi elnökségünknek is köszönhetően már 2016 novemberétől érvénybe lép.

Az akkor megyek férjhez, amikor akarok című versbe szedett panaszt, egy malawi kislány segélykiáltását, a tizenéves Memory Banda szavalta el a világnak. Tizenhárom évesen ellenszegült anyja parancsának és a törzsi hagyományoknak. Tizenhárom éves volt, amikor anyja beavató táborba küldte, hogy ő is átessen a törzs asszonyai számára kötelező felnőttá válás szertartásán. A felnőtté válás minden kultúrában jelentős. A gond az, hogy a felnőtt kor küszöbét a gyereklányoknak Malawiban és máshol is túl korán kell átlépniük. A rituálék közül csak a legelterjedtebbeket, a legfájdalmasabbakat ismerjük.

Ma kezdődik a parlament következő ülése. Valójában az első olyan parlamenti ülésről van szó, melynek során olyan törvényjavaslatok beterjesztésére kerül sor, amelyek az elfogadott kormányprogram alapján születtek meg. Nemcsak az ellenzék, hanem a média részéről is számos szemrehányás hangzott el, amelyek azt sugallták, hogy a kormány nincs kellőképpen felkészülve arra, hogy az emberek életét pozitívan befolyásoló intézkedéseket foganatosítson. De ezek az állítások nem állják meg a helyüket.

Európa-szerte, de Szlovákiában is az érzelmek viszik a prímet. Általában negatív érzelmekről beszélünk, melyeket negatív jelenségek idéztek elő. Ezek a szélsőséges, populista és nacionalista politikusok malmára hajtják a vizet, mert ők azok, akiknek mindenre van megoldásuk. Az első pillanatban megtalálják a felelősöket, egyszerű megoldásokat javasolnak, és az egyetlen igazság birtokában vannak, mely általában az ő igazságuk.

Ha jellemeznem kellene a politikai közélet elmúlt egy-másfél évét, azt mondhatnám, hogy ez az időszak volt az, amikor megváltozott a világrend. Ám a változás tovább folytatódik. Itthon, Európában, de az egész világon egyaránt. Hirtelen minden megváltozott. Nagyapám azt mondogatta, hogy a dolgoknak megvan a maga rendje, ezért az embernek nem kellene feleslegesen pánikba esnie. Mindennek megvan a maga ideje, és helye, bizonyos események csak az idő múlásával tisztázódnak, vagy értjük meg őket. Nem kell feltétlenül az egyetlen igazságban, az egyetlen helyes útban, vagy az egyetlen reményben hinni.

Miközben a Labdarúgó EB döntőjét néztem, egy érdekes momentumra lettem figyelmes. Amikor egy néző befutott a pályára, a kamerák látványosan ignorálták, hogy még véletlenül se kerüljön az érdeklődés középpontjába. A szabályok értelmében ezt azért teszik, hogy ne támogassák az ehhez hasonló exhibicionistákat. A meccs egyébként elég unalmas volt, így közben a következő dolog jutott az eszembe: Mi történne a mi populistáink táborában, ha a sajtó hasonló módon kezelné őket? Meggyőződésem, hogy valószínűleg semmi. A stábok újabbnál újabb „ügyeket” gyártanának, ám a sajtó intenzív figyelme nélkül egy idő után ők is ráunnának. Mert valójában ez az egész lényege: A lehető legnagyobb média megjelenést elérni. Online és élőben.

A márciusi parlamenti választások eredményét már elemezte ebben az országban mindenki. Van, aki hozzáértően, van, aki érzelmileg, van, aki populista módon és van, aki ki mert mondani tényeket.

Oldalak

Feliratkozás blog csatornájára