Iskolaügy

„E kísérleti projekt célja tesztelni az innovatív oktatási módszerek hatékonyságát olyan gyermekek esetében, akik a magyar, ruszin vagy roma nemzeti kisebbségekbe tartoznak vagy helyzetük szociálisan hátrányos. A kétnyelvű, digitális oktatóanyagokat tartalmazó innovatív tananyagok segítségével szeretnénk a gyerekek számára színesebbé és vonzóbbá tenni a tanulást”- mondta el az oktatási minisztérium államtitkára, Peter Krajňák.

A Közlekedési és Építésügyi Minisztérium fontosnak tartja, hogy az alapiskolás diákok között propagálja a középiskolai szakmai oktatást, elsősorban a közlekedéstudományi és a technikai irányzatokat kiemelve. Ennek megfelelően egy külön programmal is készülnek a jövő hét folyamán.

Összefogással oktatási központokat alakíthatnának ki a különböző iskolatípusok - a Híd ebben látja a szlovákiai oktatás jövőjét. A párt szerint ehhez még törvénymódosítás sem szükséges.

Iskola

Az alulírott személyek, mint szervezeteink képviselői, a deméndi alapiskolában történt és a sajtóban is megvitatott eset alapos kivizsgálása után a következő közös nyilatkozatot tesszük:

Iskola

Bukovszky László kisebbségügyi kormánybiztos és Vörös Péter parlamenti képviselő ma a Híd nevében tárgyalt az oktatásügyi minisztériumban az iskolák finanszírozásáról szóló törvényről.

Tárcaközi egyeztetésre került az iskolák finanszírozásáról szóló törvény – az elmúlt fél évben már második alkalommal.

Vörös Péter parlamenti képviselő a Híd oktatási szakértőjével, Mičúch Ildikóval Peter Krajňák oktatási államtitkár és a nemzetiségi osztály vezetője, Prékop Mária jelenlétében az Oktatási Minisztériumban arról a - jelenleg tárcaközi egyeztetést alatt lévő – kormányrendelet-módosításról tárgyalt, amelyről az utóbbi napokban több téves információ is megjelent a sajtóban.

A Híd aggodalommal figyeli azt a fejleményt, miszerint Márai Sándor neve, ha nem figyelünk oda, eltűnhet a kassai magyar iskola hivatalos megnevezéséből.

Bugár Béla, a Híd elnöke/ Béla Bugá, predseda strany Most-Híd

A Híd elnöke nem számít arra, hogy a Smer megváltoztatná álláspontját és felelősséget vállalna az egészségügyben és az iskolaügyben kialakult helyzetért.

A Híd képviselői megtámogatták aláírásukkal a parlament rendkívüli ülésének összehívását, amelyet ma az ellenzéki pártok kezdeményeztek.

Oldalak

Feliratkozás iskolaügy csatornájára