kétnyelvűség

A kormány nemzetiségekért felelős kormánybiztosát április 13-án nevezte ki a kabinet. Bukovszky László korábban osztályvezetőként működött a kisebbségekért felelős kormányalelnök, Rudolf Chmel és A. Nagy László kormánybiztos idején, így jól ismeri a hivatal feladatait és mozgásterét.

Érsek Árpád

A Híd párt parlamenti frakciójának, egyúttal pedig az érintett dél-szlovákiai települések polgárainak nevében ismét benyújtottam azt a törvénymódosító javaslatot, amelynek elfogadása lehetővé tenné, hogy végre ott, ahol erre a jogszabály lehetőséget nyújt, az adott nemzeti kisebbség nyelvén is tüntessék fel a vasútállomások, illetve a megállók megnevezéseit.

A Bél Mátyás Intézet szervezésében és a Nyitrai Konstantín Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara szakmai felügyelete mellett szombaton, 2015. május 16-án Nyitrán elkezdődött a magyar - szlovák kétnyelvű környezetben dolgozó adminisztratív munkaerők továbbképzése, amely a kétnyelvű hivatalos nyelvhasználatot kívánja fejleszteni.

A HÍD párt országos elnöksége a múlt évben elfogadta a párt által készített Kétnyelvű önkormányzat c. kérdőíves felmérés kiértékelését, mely a magyar nyelv hivatalos alkalmazását mérte fel a helyi önkormányzatok szintjén. Az elnökség ennek kapcsán úgy határozott, hogy a Bél Mátyás Intézet szervezésében és a Nyitrai Konstantín Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara szakmai felügyelete mellett biztosítja 15 hivatalnok számára a kétnyelvű hivatalos nyelvhasználat témában akkreditált szakmai továbbképzés anyagi fedezetét, és kezdeményezni fogja a továbbképzés elindítását.

Oldalak

Feliratkozás kétnyelvűség csatornájára