Most-Híd

Schulz úr kijelentését, amely a német SPD párt berkeiben hangzott el, a jelenlegi németországi politikai történések kontextusában kell értelmeznünk, vagyis annak a kérdéskörnek a részeként, amellyel koalíciós tárgyalásokba kezd Angela Merkellel. Jelenleg ez nem a német kormány álláspontja, hanem az Európa jövőjéről szóló eszmecserében elhangzott újabb javaslatnak kell tekintenünk.

Szombat délelőtt Somorján ülésezett a Híd országos tanácsa. A délelőtti órákban számos témáról tárgyaltak. A párt nem szavazza meg a képviselői bérek befagyasztását, emellett továbbra sem támogatják Monika Jankovská jelölését a Bírói Tanácsba.

Az elektronikus szolgáltatások körül kialakult helyzetet a Híd párt komolynak és nyugtalanítónak tartja, ezért a fejleményeket nagy figyelemmel követi.

A Híd azt szeretné, ha a kedvező gazdasági mutatók eredményét a nyugdíjasok is éreznék.

A Híd azért lépett be ebbe a koalícióba és vált a kormány tagjává, hogy teljesíthesse programját. Szlovákia proatlanti és proeurópai irányvonala, a jogállamiság erősítése, a vidékfejlesztés és a vállalkozói környezet fejlesztése, a kisebbségi jogok érvényesítése – ezek mind hosszútávú prioritásaink, amelyeket a Híd megalakulása óta igyekszik teljesíteni. A kezdetektől tudatosítjuk, hogy Szlovákia biztonsága és az ország állampolgárainak életminősége az EU legerősebb államaival, Németországgal és Franciaországgal való együttműködésben rejlik.

Veszélybe került az R2-es gyorsforgalmi út Krivány–Lónyabánya közti szakaszának megépítése; a pénzügyminisztérium elemző osztálya szerint ugyanis a gyorsforgalmi fölösleges, a régiónak elég a meglevő út kiszélesítése.

Az AKO ügynökség 2017. április 24 és 26. között ezer főt kérdezett meg, hogy ha most zajlanának a parlamenti választások, kire adnák a voksukat.

A Híd Országos Tanácsa mai ülésén a választások óta eltelt egyéves időszakot értékelte. A küldöttek elemezték a jelenlegi európai és belpolitikai helyzetet, majd megvitatták aközelgő megyei választásokkal kapcsolatos legfontosabb kérdéseket.

Ma telt el 78 év a németországi Kristályéjszaka óta, amelynél 1938-ban több mint 90 zsidó vesztette életét és több százukat érte súlyos sérülés, valamint zsidó üzleteket, házakat, lakásokat és zsinagógákat támadtak meg.

A Híd elfogadhatatlannak tartja azokat a kijelentéseket, amelyek a héten egy ellenzéki politikai párt képviselőitől hangzottak el.

Oldalak

Feliratkozás Most-Híd csatornájára