Purt

posily z Gemera

A Híd párt már hosszú ideje foglalkozik regionális politikával. Ravasz Ábel alelnök évek óta foglalkozik Gömör lakosaival, ahol a helyi roma közösség integrálásában való együttműködés következtében szoros kapcsolatot alakított ki a helyi önkormányzatok képviselőivel.

Idei második közgyűlését tartotta Páskaházán a PURT, amely az elmúlt évek során a gömöri és nógrádi romák (és nem romák) legnagyobb közösségi ernyőszervezetévé vált.

Purt logó

Október 29-én a Bél Mátyás Intézet szervezésében Roma integráció: európai kérdések, helyi válaszok címmel konferencia került megrendezésre erről a fontos kérdésről. A résztvevők arra keresték a választ, hogyan lehet a sikeres helyi kezdeményezések erejét az országos és az európai szinteken is kihasználni.

Vavrek István

Tegnap, augusztus 4-én Rimaszombatban is megemlékeztek a Porajmos áldozatairól. A megemlékezés egyik társszervezője a PURT polgári társulás volt, amelyet a rendezvényen Vavrek István, a szervezet elnöke képviselt.

Dél-Szlovákia csak akkor lehet sikeres, ha községeink életre kapnak, polgáraik aktívvá válnak, és közösen dolgoznak a régió fellendüléséért. Ez a felismerés vezette rá Balódi Lászlót, a délnyugat-szlovákiai Hodos polgármesterét, és ifj. Vavrek Istvánt, a gömöri Rimaszécs polgármesterét hogy együttműködésbe kezdjenek saját helyi tapasztalataik jobb kamatoztatására.

Purt logó

Minden eddiginél több falu és rekord számú aktivista vett részt a gömöri PURT szervezet áprilisi gyűlésén.

Vavrek István

Vavrek István, a Híd romákkal és mélyszegénységgel foglalkozó szakpolitikusa, Rimaszécs polgármestere szerint eljött az idő a változásra, a roma integráció ügyének szakszerű és effektív képviseletére

Vavrek István

A PURT romaszervezet március 13-án tartotta Közgyűlését Harkácson, ahol kiértékelték az előző időszak projektjeit és felkészültek az első tavaszi időszak feladataira

Vavrek István

Vavrek István, a Híd romaügyi szakértője és Rimaszécs polgármestere nagy erőbedobással építi a helyi közösség életszínvonalát és új munkahelyeket teremt.

István Vavrek - PURT

Vavrek István, a Híd romaügyi szakértője, Rimaszécs új polgármestere, egyben a PURT szülőatyja, polgármesterként is vezető szerepet tölt be a gömöri és nógrádi romák által létrehozott szervezetben.

Oldalak

Feliratkozás Purt csatornájára