Ravasz Ábel

A Híd aggodalommal figyeli azt a fejleményt, miszerint Márai Sándor neve, ha nem figyelünk oda, eltűnhet a kassai magyar iskola hivatalos megnevezéséből.

A roma ügyekért felelős kormánybiztos hivatala pontosítani szeretné a nemzeti projektek elindításával kapcsolatos információkat, amelyek Peter Pollák volt kormánybiztos sajtótájékoztatóján hangzottak el. Ravasz Ábel jelenlegi kormánybiztos szerint a hivatal mindent megtesz annak érdekében, hogy eltávolítsa azokat a hiányosságokat, amelyek éppen Peter Pollák idejében keletkeztek, és amelyek jelenleg késleltetik a projektek elindítását.

Lucia Žitňanská igazságügy-miniszter, kormány alelnöke, valamint Ravasz Ábel romaügyi kormánybiztos ma részt vettek a roma holokauszt áldozatainak tiszteletére tartott megemlékezésen

Romaügyi kormánybiztosként az első 100 nap során a hivatal gyenge pontjainak beazonosítására törekedtem. Ezeket azután az egyes osztályok tevékenységének auditjával és a személyi állományban történt változtatásokkal, valamint a regionális irodák megerősítésével igyekeztem kiiktatni. Éppen az utóbbiban látom a legnagyobb teret az előrelépésre, mivel az említett irodák biztosítják a régiókkal való közvetlen kommunikációt, és így kulcsfontosságúak munkánk számára.

Az oktatási minisztérium államtitkáraként eltöltött első száz nap nagyon komoly feladatot jelentett számomra, mivel az új vezetőség nagyon erős sajtó és közéleti nyomás alá került, mely már a választás előtt kialakult. Már az első pillanattól kezdve egyértelmű volt a cél: javítani az oktatási környezeten, és a lehető legnagyobb mértékben hozzájárulni az oktatás minőségének javításához.

A kulturális minisztériumban tartotta meg első ülését az a szakmai bizottság, mely a kisebbségi kultúrák finanszírozásáról szóló törvényt – A Híd egyik prioritását hivatott előkészíteni.

Ravasz Ábel romaügyi kormánybiztos a múlt hét folyamán Kelet-Szlovákiában járt, ahol kilenc helyet látogatott meg.

A romaügyi kormánybiztost a Híd jelölhette. A pozícióra a kormány múlt héten Ravasz Ábel szociológust a párt szellemi háttérintézményének, a Bél Mátyás Intézetnek az igazgatóját jelölte, akit múlt héten ki is nevezett a kormány. Az új romaügyi kormánybiztost kérdezte az Új Szó.

Oldalak

Feliratkozás Ravasz Ábel csatornájára