VÚC

A Híd Országos Tanácsa mai ülésén a választások óta eltelt egyéves időszakot értékelte. A küldöttek elemezték a jelenlegi európai és belpolitikai helyzetet, majd megvitatták aközelgő megyei választásokkal kapcsolatos legfontosabb kérdéseket.

Gál Gábor

2017. 02. 10.

Az elmúlt hetekben a közvélemény meglepően élénken foglakozott azzal, hogy a megyei választások második körét megszüntetjük, illetve később összekötjük az önkormányzati választásokkal. Az ellenzék azonnal farkast kiáltott és a javaslatot a demokrácia csorbításának tartotta. Néha olyan érzésem volt, hogy a megyei választásokat nem övezi olyan érdeklődés, mint a törvény módosítását. Pedig ez a változás lehetőséget is kínál a szlovákiai magyarságnak.

Megértem és kénytelen vagyok elfogadni azt a tényt, hogy a mai rohanó világunkban, egyértelműen, világosan és tömören kell fogalmazni. Azt is értem, hogy egynéhány politikus valamiféle belső késztetésből, gyors és azonnali megoldást kínálva naponta bedob egy "zseniális" ötletet a nyilvános kommunikációs térbe.

Feliratkozás VÚC csatornájára